Európai Bizottság

Olcsó kínai napelemek áraszthatják el Európát

Az Európai Bizottság puhított a kínai napelemekre kivetett dömpingvám ügyében kidolgozott javaslatán, miután az EU-tagországok zöme az alacsonyabb importárak mellett állást foglalva ellenezte az eredeti indítványt. Az új javaslat értelmében a korábban javasolt további két év helyett csak másfél évvel terjesztenék ki a dömpingvám hatályát. Európa ebben a kérdésben is megosztott: míg az országok szívesen részesülnének az olcsó kínai import okozta árcsökkenés jótékony hatásaiban, a gyártók zöme az iparágért és a munkahelyekért aggódik.

Áttörést ért el Magyarország: most már zúdulhat ránk az EU-pénz

Aprónak tűnő, de tartalmában mégis jelentős változások léptek hatályba szombattól az EU-támogatások elosztási szabályrendszerében, amelyek a korábbi magyar engedményekkel együtt elhozhatják a várt áttörést: teljesen megnyílhatnak végre az EU pénzcsapjai Brüsszelben. Jó hír, hogy ehhez a jelek szerint (egyelőre) nem kellett feladni a vállalkozói projektek megindítását nagyban segítő szállítói előleg rendszert, igaz az állami nyerteseknél kicsit vissza kellett nyesni ennek bőkezű szabályaiból.

Eltussolja Brüsszel a túl sok tagállami korrupciós ügyet

Bár már majdnem kész az EU-tagállamokról szóló újabb korrupciós jelentés, azt mégsem fogja nyilvánosságra hozni tavasszal az Európai Bizottság és erre érdemi indokot sem ad a testület alelnöke - hívja fel a figyelmet mai blogbejegyzésében a K-monitor.

Már a cégek háromnegyede nem talál elég embert a magyar iparban

2017 első negyedévében tovább fokozódott az eddig is súlyos munkaerőhiány a magyar feldolgozóiparban, miközben a szolgáltató szektorban kismértékben enyhült a létszámhiány az előző negyedévben tapasztalt csúcshoz képest. A régiós országok között továbbra is messze nálunk számolnak be a legkritikusabb helyzetről a cégek.

Ömlik hozzánk az EU-pénz, de nem akarjuk a brüsszeli vizsgálódást

Bár az illetékes cseh uniós biztos szerint nagyon is lenne értelme csatlakoznia az EU-támogatások nagy haszonélvező országainak a közös uniós főügyészség felállításához, úgy tűnik, hogy ez az érv nem hat néhány ország között Magyarországra és Lengyelországra.

Csepreghy: az összes EU-pénzről döntést hozunk jövő tavaszig

Idén új kifizetési rekord várható az uniós támogatások terén és ennek elősegítésére unortodox, akár 12-24 havi céljuttatási rendszert is bevezethet a Miniszterelnökség - jelezte a Portfolio-nak adott interjúban Csepreghy Nándor. A tárca miniszterhelyettese világossá tette: csak 2020-2021-re lehet kifizetni az összes EU-támogatást, de már a jövő tavaszi választásokig meg lesz az összes pályázat nyertese, így a gyors döntéshozatal a Brexit miatt esélyes pénzvesztést is segíthet elkerülni. Csepreghy hangsúlyozta, hogy nem folytat presztízs vitákat a kormány az Európai Bizottsággal az állami pályázatértékelők kijelölése témájában, így engedmény várható. Közben a másik vitapontban, a bőkezű szállítói előleg rendszer megtartásáért még küzd a kormány Brüsszellel. A beszélgetésből kiderül az is, hogy miért ugrott meg nyár óta bő 700 milliárddal a Modern Városok Program becsült költségigénye és az is, hogy jócskán csökkenhet még a négyes metró miatt esélyes uniós büntetésünk mértéke.

Vissza kell fizetnünk az EU-s agrárpénzekből 2020 után

Jó ötlet lecserélni a vissza nem térítendő támogatásokat hitellel és pénzügyi eszközökkel többek között az agrár- és közlekedési beruházások finanszírozásánál - ezt jelentette ki az Európai Unió bankjának elnöke egy tegnapi brüsszeli eseményen a Bruxinfo tudósítása szerint.

Tényleg megvan a brüsszeli alku, de még nem dőlhet hátra a kormány

Valóban létrejött a magyar kormány és az Európai Bizottság között a megállapodás bizonyos vitás kérdésekről, amelyek decemberig akadályozták a brüsszeli EU-támogatásaink kifizetését - erősítette meg a Portfolio múlt heti értesülését brüsszeli oldalról a Bruxinfo. Ennek a megállapodásnak a jele volt az, hogy december végén a Bizottság kifizetett 590 millió eurónyi (kb. 184 milliárd forintnyi) költségszámlát a magyar hatóságoknak. A lap hangsúlyozza, hogy ez csak annak az eredménye, hogy a magyar hatóságoknak decemberre sikerült tisztázniuk bizonyos kérdéseket és eloszlatniuk bizonyos aggodalmakat, de a gazdaságfejlesztési területen még tavaly nyáron indult uniós audit még nem zárult le.

Bréking: megvan a kormány brüsszeli megállapodása!

Megszületett a magyar kormány és az Európai Bizottság között a vitás pénzügyi kérdésekről a megállapodás és az ezzel kapcsolatos kormányzati válaszlevél tavaly december végén ki is ment Brüsszelbe - tudta meg a Portfolio a Miniszterelnökségtől. Az alku sok százmilliárd forintnyi, itthon már kiállított uniós támogatási számla brüsszeli kifizetése előtt nyithatja meg az utat, igaz a végső brüsszeli jóváhagyás még nem érkezett meg írásban. Azt is megtudtuk, hogy mennyi volt tavaly itthon az EU-támogatások kifizetése és ez pontosan milyen számlák alapján állt elő.

Brüsszel szerint még elbukhatja legfontosabb harcát Orbán

A következő néhány évben még fokozatosan csökkenhet Magyarország GDP-arányos államadóssága, utána azonban megtorpanhat a visszaesés - olvasható az Európai Bizottság Debt Sustainability Monitor (DSM) című jelentésében. A brüsszeli testület szerint alapesetben még tíz év múlva is a nemzeti össztermék 70 százaléka körül lesz az adósságunk, azonban ha a kormány a választások után visszatér a fegyelmezettebb költségvetési politikához, akkor összejöhet a győzelem az adóssággal szemben. Persze ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Bizottság ellentmondana a kormánynak, csak a számításaiban nem azokat a feltételeket alkalmazza, amit a magyar politikusok ígérnek a jövőbeli gazdaságpolitikával kapcsolatban.

Százmilliárdos karácsonyi ajándékot kapott Brüsszelből a kormány

Tavaly decemberben közel 600 millió eurónyi, mintegy 185 milliárd forintnyi fejlesztési számlát küldtek ki a magyar hatóságok az Európai Bizottságnak, amely ennek nagy részét még az óév végén ki is fizette - tudta meg a Világgazdaság a Miniszterelnökségtől. A Portfolio egy brüsszeli adatbázisból úgy tudja, hogy tavaly karácsonyig összesen már ennél is több, 192 milliárd forintnyi EU-támogatást folyósított Magyarországnak a Bizottság a 2014-2020-as ciklusból, azaz tényleg egy nagy adag pénz jött át egyszerre tavaly év végén. A 192 milliárd forint, amit Brüsszelből már elhoztunk, a 7 éves támogatási keretünk 2,1%-át jelenti, ami csak a régiós középmezőnyt jelenti.

Rendkívül fontos brüsszeli jelentés jön holnap Magyarországnak

Nemcsak a tagállamokban beszedett áfa egy részét kellene 2020 után befizetni az Európai Unió közös kasszájába, hanem a társasági adónak, az üzemanyagok jövedéki adójának és a szennyező gépjárművek adójának egy részét is - többek között ez áll abban a 100 oldalas reformcsomagban, amelyet holnap hoznak nyilvánosságra Brüsszelben, de az EurActive már ma szivárogtatott belőle részleteket. A Mario Monti volt olasz kormányfő által vezetett szakértői csoport tehát újra nekifut a tagállamokban gyűjtött társasági adó egy része közös kasszába való befizetési tervének, és ha ez most valóban átmegy a gyakorlatba, akkor nagy kérdés, hogy megmaradhat-e 2020 után az idén januártól 9%-ra csökkentett magyar társasági adókulcs (és kedvezményrendszer). A magyar kulcs ugyanis az EU-n belül a legalacsonyabb, sőt világszinten is kirívóan kedvező.

Betiltják az EU-ban a kéretlen emaileket és sms-eket

Az Európai Bizottság ma új adatvédelmi szabályokról nyújtott be rendelettervezetet, amely az ígéret szerint növelni fogja a magánélet védelmét és új lehetőségeket tár fel a vállalkozások előtt. Mivel a jelenlegi elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv csak a hagyományos távközlési szolgáltatókra vonatkozik, így a 2018 májusáig hatályba lépő új csomag olyan elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó cégekre is érvényesek lesznek, mint a WhatsApp, a Facebook Messenger, a Skype, a Gmail, az iMessage és a Viber.

Ütik a fontot a hard-Brexit esélyére, megszólalt a kormányfő szóvivője

Nem zavaros a brit kilépési stratégia és ennek részleteit a következő hetekben nyilvánosságra is fogom hozni - többek között ezeket hangsúlyozta egy vasárnapi tv-interjúban Theresa May brit kormányfő. Azt is jelezte azonban, hogy a migráció korlátozása prioritás és az EU-tagságnak nem maradnak "darabkái", mindebből pedig a piac arra következtetett, hogy jön a hard-Brexit, azaz nem lesz tagja a közös piacnak a kilépés után Nagy-Britannia. Ez a fontot kéthavi mélypontra küldte hétfő délelőtt a dollárral és az euróval szemben, amelynek láttán a brit kormányfő szóvivője máris tompítani igyekezett az elhangzott kijelentéseket.

Még gyorsabban száguldhatunk vonattal az EU-ban 2023-tól

Az Európai Bizottság 2023-ig kívánja megvalósítani az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszert (ERTMS), amely az eltérő tagállami szabályozásokat és rendszereket váltaná fel, megkönnyítve a nemzetközi vasúti közlekedést.

Légből kapott számokkal rondíthatnak bele az olasz bankmentésbe

A Deutsche Bank, az UniCredit és nyolc másik uniós bank sem tudná teljesíteni az Európai Központi Bank (EKB) tőkekövetelményeit, ha a Banca Monte dei Paschi di Sienára újonnan alkalmazott elvárásaikat rájuk is kiterjesztenék. Emiatt az olasz kormány és az Európai Bizottság is tiltakozhat az EKB szigora ellen.

Krisán: a magyaroknak is rá kellene ugrania a Juncker-tervre

Ha ennyi régiós ország nem ugrott rá eddig a nagy lehetőségeket kínáló Juncker-tervre, akkor az rosszul volt kommunikálva, de egyúttal Magyarországon is át kell gondolni a gyér érdeklődés okait - jegyezte meg a program fejleményei kapcsán a Portfolio-nak adott kommentárjában Krisán László. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója szerint mindenképpen komolyan kellene venni itthon is az Európai Stratégiai Beruházási Alap kis- és középvállalkozásoknak szóló "lábát", mert azon keresztül olyan garanciavállalási lehetőségeket lehet igénybe venni, amelyekre itthon nagy szükség lenne a kis- és középvállalkozói szektor magasabb kockázatú projektjeinek megvalósításához.

Csalás miatt 100 milliárdos büntetést fizethetünk Brüsszelnek

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése szerint Magyarországnak közel 300 millió eurót (több mint 93 milliárd forintot) kellene visszafizetnie, miután komoly aggodalmak merültek fel a budapesti 4-es metró projekttel kapcsolatban. A jelentésből kiderül, hogy 228 millió eurót kellene az Európai Bizottságnak visszafizetni, míg 55 millió eurót pedig az Európai Beruházási Banknak. Még folyamatban van a jogi ajánlások vizsgálata mind a Bizottság, mind pedig a Bank részéről.

Két hónap haladékot kapott Varsó, mielőtt élesítenék az "atombombát"

Bár a lengyel kormány egyetlen kérdésben sem visszakozott, az Európai Bizottság szerdán úgy döntött, hogy kiegészítő ajánlásokkal fordul a jogállamisági eljárás keretében Lengyelországhoz. Ez lényegében azt jelenti, hogy még egy esélyt ad Varsónak, mielőtt esetleg radikálisabb lépésekre szánna rá magát - foglalja össze a helyzetet a Bruxinfo. Az újabb esély azt jelenti, hogy két hónapnyi haladékot kapott még Lengyelország arra, hogy megfeleljen a brüsszeli elvárásoknak.

Orbán ma vétózni készül Brüsszelben

Elsősorban az Európát érintő migrációs válság, a védelempolitika és a gazdaság kérdéseit vitatják meg mai csúcstalálkozójukon az Európai Unió állam- és kormányfői Brüsszelben, ahol Orbán Viktor vétóra készül. A uniós vezetők nem sokkal dél előtt érkeznek a találkozó helyszínére.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.